1.fejezet

Már a töri óra vége előtt tíz perccel jártunk, de Hertes tanárnő még mindig vadul magyarázott. Mellettem Kata a padra dőlve aludt az előttem ülő Anna a füzetébe firkált és a padtársa (Dani, az osztály strébere) pedig folyamatosan jegyzetelt. Remélem majd oda adja a füzetét, hogy lemásoljam, mert kb. óra az felénél lemaradtam. Pedig esküszöm hogy figyelni akartam. De hát nem én tehetek róla hogy valami hülye tanár berakta a törit NYOLCADIK órának! Még hozzá a világ legszemetebb tanárával! Aki még mellé pikkel is rám valmiért.
-Már csak öt perc- gndoltam magamba és nagyon naivan hátra dőltem a székében, gondolván: mi történhet? Ez a ,,nyugodság" kb. 5 másodpercig tartott, mert Hertes tanárnő úgy döntött elrontja a napomat.
-Dácz Lili, táblához! Felelsz!- mondta a maga szigorú, mély hangján. Esküszöm, ha levágnánk a haját kopaszra, elmenne egy ronda férfinek.
-De...- kezdtem volna bele a tiltakozásba, de a tanárnő megelőzött.
-Semmi de! Viszont hogy ha nem leszel itt két másodpercen belül, akkora karót adok hogy nem férsz ki az ajtón!- természetesen, azonnal a táblánál termettem.
-Oké, mesélj nekem egy kicsit John Pershing-ről az ötösért!- kezdte el a feleltetést.
-Hát... Ő egy... Angol... Amerikai... Politikus... Német...- hebegtem össze vissza, közben próbáltam felidézni a töri könyvem, de az egyetlen ami eszembe jutott, a kép volt róla. Úgy hogy nagy levegőt vettem és bele kezdtem:
-John Pershing bajszos ember volt. Kicsit öreg. De fiatalabb a nagy papámnál.- mondtam a lehető leghatározottabban. Ez a felelés legfontosabb szabálya: akár milyen hülyeséget mondasz, mindig légy magabiztos.
Kár, hogy ez itt most nem jött be.
-Dácz! Ha szórakozol nem csak egyest kapsz, hanem szaktanárit is!- fenyegetett még azzal a görbe ujjával.
-Na jó, mond el az I. Világháború helyszíneit a hármasért!- vette kicsit finomabbra a hangsúlyt.
-De tanárnő! Az ötös után nem a négyes jön?- kiabálta be valaki (feltevéseim szerint Robi)
-Ez nem matek óra! De ha nem válaszol a csengetés előtt, két elégtelen kap!- feszültek meg az arc izmai.
-Hát... Amerika, Európa, Afrika és Kína!- jelentettem ki. Örültem hogy ezt vêgre tényleg tudom.
-Kettes, leülhet.- mondta és kinyitotta a naplót.
-De... Hát... Azt mondta hármas!- akadtam ki.
-Addig nem fogok kettesnél jobb jegyet adni, amíg le nem vágatod azt a bohóc hajadat!- jelentette ki úgy hogy közben fel sem nézett a naplóból. Már majdnem vissza akartam vágni valami csúnyát, amikor megszólalt a csengő. Mérgesen vissza trappogtam a helyemre és bedobáltam a cuccaimat a táskámba.
-Történt valami?- dörzsölte meg a szemét Kata, mire én azzal a híres gyilkos tekintetemmel néztem rá.
-Megint feleltetett?- kérdezte, miközben kimentünk a teremből. Persze, hogy Kata átaludta az EGÉSZET! De persze az a hülye tanár csak engem feleltet! Aki nagyából figyel! Nem azt aki végig aludja az órát! Pff!
-Igen, és megint teljes égés volt!- karolt belém hirtelen Anna.
-Az gáz. Hányas?- kérdezte Annak.
-Kettes, de simán lehetett volna ötös is...- forgattam meg a szemeimet.
Ahogy kiértünka suliból, a hideg kora tavaszi idő megcsapta az arcomat, úgyhogy elé húztam a fekete-fehér sálamat. Át sétáltunk a gimivel szembe lévő buszmegállóba és elköszöntünk Annától, ugyan is a szőkeség pont az iskolával szemben lévő házban lakik.
Anna egyke gyerek. A szülei mindketten írók. Az apja teljes állásban és van is egy hat kötetes sorozata ami a Kincsek és Szerelmek címet kapta. (Én olvastam és igen. A könyv pont olyan rossz mint a címe). Az anyja amellett hogy gyerek regényeket ír, egy óvodában dolgozik dadusként. Néha elgondolkodom vajon hogy lett két ilyen embernek hogy lett olyan gyereke mint Anna. Lehet ha nem ezen gondolkoznék, nem kaptam volna kettest töriből. Á, mindegy.


-Kettes!?- tette le Gabi (a mostoha anyám) a sütőből kivett húst az asztalra.
-Hát ez borzalmas! Kislányom! Mindjárt év vége! Bírd már ki a tizenegyedik osztályt bukás nélkül!- háborgott az apám is. Igen kellemes téma ez egy családi vacsorán.
-Nem hiszem el! Bezzeg az Anyád... Ő mindig is ötös volt töriből!- folytatta. De utálom, amikor anyával példálózik. Öt kerek éve halt meg egy autó balesetben, de apa még mindig ő vele példálózik folyamatosan és én ezt utálom. Lehet hogy gyerekes vagyok, de ennyi év alatt se tudtam túl tenni magam anya halálán. Nagyon szerettem. Akkor még New York-ban éltünk. Összesen egy barátom volt. Az anyukám. Ő volt az egyetlen aki megértett, aki nevetett a vicceimen, aki eggyütt érzett velem. Apa gyorsan tovább lépett. Vissza költöztünk a szülőhazájába, Magyar országba, talált magának egy új feleséget, és ennyi. Számára anya már csak egy emlék.
-Nem tehetek róla! A tanár szívatott meg!- védekeztem.
-Ha tanultál volna, nem tudott volna még szívatni!- szólt bele a beszélgetésbe Gréta.
-De azt a leckét csak ma vettük!- néztem gyilkos tekintettel a mostoha nővéremre. Gréta? Ő maga a tökéletesség! Okos, szép ügyes. Tele van barátokkal és már két éve ugyan azzal a gyökér pasival jár, aki mellesleg két évvel idősebb Grétinél. Utálom azt a pasast. Olyan hülye mint egy bot és olyan bunkó mint... nem tudom, mint egy bunkó ember. Nem tudom mit lát benne Gréta hogy már két kerek éve járnak. Egyébkét Gréti egy évvel felettem jár, úgyhogy nem sokára ballag a suliból és remélem a házból is.
-Akkor figyelni kellett volna az órára!- érvel apa. Erre már nem tudtam mit mondani, így hát dühösen fel álltam az asztaltól és feltrappoltam a szobámba.

2 megjegyzés: